A gyereknek kell iskolát választani, és nem a szülői vágyaknak, vagyis arra kellene törekedni, hogy az intézmény passzoljon a gyerek jelleméhez és képességeihez – véli Lévai Balázs, televíziós műsorvezető, szerkesztő, aki maga is ennek megfelelően keresett középiskolát lányának és fiának.

 

–        Egy interjúban azt mesélte: amikor a Színművészeti Egyetem drámapedagógiai szakára jelentkezett, azt valójában a diákjai választották ki számára, és a felvételin közölte is, hogy semmi elhivatottsága nincs a pálya iránt. A gyermekei számára is ilyen improvizatív módon választott középiskolát?

–        Itt egy posztgraduális képzésről volt szó, egy másoddiplománál pedig az ember talán megengedheti magának azt a luxust, hogy a tanítványaira hallgatva választ képzést, amelyből egyébként nagyon sokat profitáltam. A középiskola kiválasztása azonban komoly felelősséggel jár. Fontos, hogy a szülő a gyerekének válasszon iskolát, és ne a saját vágyainak. Ne az legyen a szempont, hogy egy kerti partin büszkén mesélhessük, hogy az ország tíz legjobb középiskolája közé tartozó gimnáziumba írattuk gyermekünket. A kiválasztott intézmény a gyerek képességeinek és jellemének megfelelő kell, hogy legyen. A legnehezebb ebben az, hogy meg tudjuk-e ítélni a gyerek személyiségét, illetve képességeit. Mi szülők nyílván azt szeretnénk, ha a gyerek már 15 éves korában letenné az angol nyelvvizsgát, és igyekszünk azon, hogy minden képzésből a legjobbat kapja. De nagyon nem mindegy, hogy maga a gyerek milyen típus. Mennyire bírja a hagyományos poroszos tanítási módszereket, vagy mennyire igényel ad abszurdum alternatívabb megközelítést, ami kinyitja, és inkább támogatja az ő szunnyadó képességeit. Ennek a két dolognak egyensúlyba kell kerülnie.

 

–        Képes egy szülő objektívan látni a saját gyerekét?

–        Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne gondolta volna gyermekét kiemelkedő képességűnek már egészen kicsi korától fogva. De azért itt van egy viszonyítási rendszer, amihez lehet igazodni. Az általános iskolai eredmények irányadóak. Ha a gyerekünk az általános iskolában nem teljesít a legjobban, nem célszerű egy versenyistállóba küldeni. Ne felejtsük el, hogy a ranglisták élén álló iskolák nagyon kemények, nagyon sokat várnak el a diákoktól. Ne kergessük a gyerekünket kudarchelyzetekbe. A lányom például bármiféle szülői dresszúra nélkül kiskorától fogva kitűnő tanuló volt: ő a személyiségében hordoz egy kemény elvárást saját magával szemben, amit nekünk inkább puhítani kell. Őt ezért egy hat évfolyamos gimnáziumba írattuk, a nívós Toldy Ferenc Gimnáziumba, ahol komoly követelmények és elvárások vannak, de számos választási lehetőséget is kínál a diákoknak. A fiam ugyanabba a II. kerületi általános iskolába járt, mint a lányom. Nála azonban már korábban úgy éreztük, hogy szükség lesz a váltásra, így őt már a negyedik osztály után átvittük a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumba. Az ő esetében az volt a szempont, hogy az iskola ne legyen versenyistálló, mert már az alsó tagozatban kiderült, hogy ő semmiféle belső nyomást nem érez a teljesítésre.

–        Minden gyereknek mást jelent tehát a jó iskola.

–        Igen, tanárként is ezt láttam. Tanítottam egy testvérpárt. A lány nagyon éles eszű volt, gyorsan reagált, jól tanult. Az öccse viszont álmatagabb volt, nem is teljesített olyan jól. Mindketten ugyanabba az alternatív középiskolába mentek. A lánynak nagyon jól bevált: az ő alapvetően tanulásorientált személyiségét ez az iskolatípus még jobban erősítette. A fiú viszont kicsit szétesett ebben a közegben; neki az kellett volna, hogy jobban határok közé szorítsák. Persze végül mindketten leérettségiztek, de azért jól látható volt, hogy ami az egyiknek jó, az nem feltétlenül jó a másiknak. Ezért kerestünk mi is a fiamnak egy hagyományos iskolát.

 

–        Miért kellett az általános iskolából elvinni?

–        Az általános iskola kiválasztásánál elsősorban tanítót választ az ember. A fiam tanítójával viszont már nem voltunk elégedettek.

 

–        De felső tagozatban már egyébként is más tanította volna…

–        Valóban, de az utolsó év ebben az iskolában már rossz hangulatban telt. Egy teljes osztály lázadt fel egy pedagógus ellen, az iskola viszont inkább eltussolni igyekezett a problémát, nem pedig megoldani. Ez rossz üzenet volt a jövőre nézve.

 

–        Nemzetközi és hazai vizsgálatok sora állapítja meg újra és újra, hogy a korai szelekció – vagyis, az, hogy az elit már igen korán elviszi a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumokba a gyerekeit – rendkívül megnöveli az iskolák közötti különbséget, ezáltal pedig rontja a magyar iskolarendszer teljesítményét. Ezzel, mint általános iskolai tanár, majd oktatási műsorok vezetője nyilván sokszor szembesült. Nem okozott ez lelkiismeret furdalást, amikor – gyerekei révén – maga is beállt ebbe a sorba?

–        Ez valóban egy tudathasadásos állapot volt. Egykori tanárként pontosan emlékeztem arra, milyen rossz volt, amikor hatodik után lefejezték az osztályomat, mert elvitték a tíz legjobb tanulómat. Akkor hirtelen az addigi kettesekből lettek a hármasok, a hármasokból a négyesek, hiszen átalakultak az erőviszonyok. A húzóerő eltűnt az osztályból, és ez elég rossz hatással volt az én tanári motivációmra is. Szülőként viszont ugyanezt a szituációt úgy éltem meg: ha az a fontos nyolc-tíz osztálytárs elmegy, akkor nem akarom a gyerekemet olyan helyzetbe hozni, hogy azt érezze, lemarad, csak ő nem lép tovább. Ezt a problémát csak kivételesen jól vezetett, nagyon jó pedagógiai programmal működő általános iskolák tudják áthidalni. Azok, amelyek meg tudják teremteni azt a bizalmat és hitet, hogy ott lehet hagyni a gyerekeket nyolcadikig, ők ettől nem maradnak le, és nem kerülnek hátrányba. A szülőkben élő sztereotípiákat csak így lehet felégetni.

 

–        Azért itt valóban csak az elitről van szó, a diákok úgy tíz százaléka vált iskolát a negyedik vagy a hatodik osztály végén.

–        A társadalmi közeg persze meghatározó, egy vidéki kisvárosban nyilván nincs is ilyen mozgástér. Egy nagyvárosi vagy a fővárosi széles iskolakínálat viszont szinte késztet az iskolaváltásra.

–        Nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget a középiskolának? Az egyéni képességeken, vagy egy-egy jó tanáron szintén sok múlik.

–        Én egy átlagos budai középiskolába jártam, az akkori Kaffka Margit Gimnáziumba, amelyet most Szent Margit Gimnáziumnak hívnak. Ez egy nagy létszámú, átlagos képzéseket nyújtó iskola volt. Mi tagadás, nem voltam egy éltanuló. De volt néhány nagyon jó tanárom, Beke Kata magyar tanárnőm például igen meghatározó volt jómagam és jó néhány osztálytársam számára is. Van egy olyan aspektusa is a középiskolának, hogy mennyire versenyképes az a tudás, amelyet a diák ott megszerez. Itt lép be megint a szülői aggodalom és elvárás. Mindenki számolgatja, így én is, hogy a gyerek hány évesen teszi majd le az első nyelvvizsgát, azután a következőt, majd az egyetemen a harmadikat… Fojtogató ez a szülői aggodalom és túltervezés, nehogy hátrányba kerüljön a gyerekem. Eközben pedig egyáltalán nem biztos, hogy jót teszünk a gyerekkel. Ma már nem olyan nehéz elnyerni egy külföldi ösztöndíjat, vagy kimenni külföldre egy félévet dolgozni. Nem biztos tehát, hogy ezeket a kipipálható teljesítményeket kell hajtani.

 

–        Akkor mi a fontos?

–        Hihetetlenül fontos, hogy a középiskolai évek jó hangulatban teljenek, hogy legyen mire visszaemlékezni évekkel később. Kell, hogy az iskola megteremtse ezeknek az élményeknek is a lehetőségét. Az oktatás terén pedig hozza ki a gyerekből azt, ami benne van. A lányunk egy véletlen lehetőségnek köszönhetően most egy félévet Svédországban tanul, egy angol nyelvű állami iskolában, ahol csodálkozva tapasztalja, hogy így is lehet tanulni. Ott például matematika órán, ha a tanár azt látja, hogy fáradt az osztály, fogja a diákokat, leviszi őket a tornaterembe, lefekteti őket a padlóra, zenét tesz be, és 20 percet meditálnak. Majd visszamennek, és fölfrissülve folytatják a matematikaórát. Egészen más a tanuláshoz való hozzáállás, sokkal több mindent bíznak a diákokra. Úgy tűnik, a lexikális követelmények is jóval szerényebbek. Mégsem gondoljuk a svédeket egy barbár nemzetnek. A lányomnak nagyon tetszik is ez a tehetséget kibontakoztató oktatási rendszer. Kérdés, ha visszajön, nehéz lesz-e visszazökkennie a Toldynak az amúgy nagyon barátságos, de komoly elvárásokat támasztó világába.

 

–        Bármelyik magyar középiskolába is járna a lánya – kivéve persze az alternatív intézményeket –, hasonlóképp élné meg ezt a szituációt, hiszen a magyar iskolarendszer még mindig nagyon merev, poroszos, és túl sok lexikális adatot próbál beletömni a diákok fejébe.

Igen, bár azért ott az érem másik oldala is, és ezt a lányom is érzi, hogy ezekben a szabadabb légkörű iskolákban olykor órák telnek el úgy, hogy csak minimális dolgot csinálnak. Egyszer hospitáltam egy közép-angliai középiskolában, ahol a Machbethet vették. Fölolvastak egy jelenetet, azután megbeszélték. Az óra után mondtam a tanárnak: milyen jó, hogy fölolvasnak egy-két jelenetet, és megbeszélik. Mire kiderült, hogy az egészet felolvassák. Elismerte: ez sok idő, de így legalább minden diák elolvassa a művet, és közösen értelmezik az egészet. Ez Magyarországon elképzelhetetlen volna.